Bécs 2. – 116 éve forog


„Mondj egy szót, és én bebizonyítom neked, hogy az görög!” – szól a szinte szállóigévé vált mondat a Bazi nagy görög lagzi című filmben. Mi magyarok is valahogy így vagyunk ezzel, bármiről be tudjuk bizonyítani, hogy azt magyar ember találta ki.

Éppen ezért nem is meglepő, hogy Bécs jelképének, a Práter óriáskerekének ötlete is honfitársunk, Steiner Gábor fejéből pattant ki. Állítólag először megmosolyogták elképzelését, de ő addig küzdött, míg az összes engedélyt meg nem kapta a felépítésére. A 64,5 méter magas óriáskerék terveit az a Walter B. Basset készítette aki korábban a chicagói, londoni és párizsi panorámakereket is tervezte. A különbség csak annyi, hogy ez utóbbiak azóta már elpusztultak, míg a bécsi 1897 óta forog.

A Wiener Riesenrad, azaz a bécsi óriáskerék - Práter, Bécs, Ausztria
 I. Ferenc József trónra lépésének 50. évfordulóján adták át.
 
© Valkó Dávid. Üzemeltető: Blogger.

Címkék

Magyarország (28) Ausztria (21) Dalmácia (15) Horvátország (15) templom (15) Kőszeg (14) Bécs (12) Kecskemét (12) Karintia (10) Afrika (8) Málta (8) Tunézia (8) Wörthi-tó (7) székesegyház (7) Debrecen (6) szobor (6) zsinagóga (6) Kairouan (5) Nagytemplom (5) Szent (5) Trogir (5) torony (5) tér (5) Klagenfurt (4) Miralago (4) Tragurion (4) imaház (4) múzeum (4) palota (4) rom (4) romantikus (4) utca (4) villa (4) Déri (3) Fő tér (3) Jakab (3) Jurisics tér (3) Múzeumi Negyed (3) Nagymecset (3) Református Kollégium (3) Sibenik (3) Természettörténeti Múzeum (3) erkély (3) gasztronómia (3) kert (3) naplemente (3) panoráma (3) református (3) sziget (3) Borbély mecset (2) Cifrapalota (2) Duna-csatorna (2) El-Djem (2) Hundertwasser (2) Jurisics-vár (2) Jézus Szíve (2) Krka (2) Krka Nemzeti Park (2) Munkácsy Mihály (2) MuseumsQuartier (2) Mária Terézia (2) Práter (2) Sidi Sahab Zaouia (2) Split (2) Szent Imre (2) Szent István (2) Szent Jakab (2) Szépművészeti Múzeum (2) Valletta (2) amfiteátrum (2) díszítés (2) dóm (2) film (2) galamb (2) kolosszeum (2) kultúra (2) muzulmán (2) művészet (2) plébániatemplom (2) reneszánsz (2) szem (2) színház (2) terasz (2) tópart (2) udvar (2) vacsora (2) vendégház (2) vidámpark (2) vurstli (2) zsidó (2) Öregtemplom (2) árnyék (2) óriáskerék (2) óváros (2) 200 (1) Alsó-kaputorony (1) Attard (1) Azúr Ablak (1) Baculov Dvor (1) Bajamonti (1) Barátok (1) Biblia (1) Budapest (1) Béres (1) Ciovo (1) Colosseum (1) Debreceni Vénusz (1) Diokleciánusz (1) Dominik (1) Draga (1) Dwejra (1) Fellner és Helmer (1) Felső Barrakka Kert (1) Gardjola Gardens (1) Gozo (1) Haját csavaró nő (1) Heimo Kramer (1) Hundertwasser Haus (1) Hundertwasserhaus (1) Hősök kapuja (1) I. Ferenc József (1) III. Frigyes (1) Jagles (1) Jurisics Miklós (1) Jézus (1) Kalazanci Szent József (1) Katona József Színház (1) Korona kávéház (1) Kossuth (1) Károli Gáspár (1) Köztársaság (1) Lajos (1) Lechner Ödön (1) Lohr Ferenc (1) Lotharingiai Ferenc (1) Ludwig Schöne (1) Lőrinc (1) Modem (1) Munkácsy (1) Mária szobor (1) Márkus Géza (1) Mátyás király (1) Móricz Zsigmond (1) Múzeumváros (1) Nagykönyvtár (1) Nagymesterek Palotája (1) Napóleon (1) Neuer Platz (1) Noé (1) Népkert (1) Oratórium (1) Osiris (1) Pallasz Athéné (1) Parlament (1) Petőfi Sándor (1) Pont (1) Postahivatal (1) Pártos Gyula (1) Radovan (1) Rajnis (1) Ring (1) Roskovics Ignác (1) Róma (1) Sagrada Família (1) San Anton (1) Schey Fülöp (1) Scholae Piae (1) Senglea (1) Sgraffitós-ház (1) Sheriff (1) Spittelau (1) Steffl (1) Steiner Gábor (1) Stephansdom (1) Szabadság tér (1) Szent Dujmo (1) Szent Miklós (1) Szent Patrik (1) Szép remények (1) Theophil Hansen (1) Thomas Ruff (1) Tudomány és Technika Háza (1) Táblaház (1) UNESCO (1) Upper Barracca Gardens (1) Upper Barrakka Gardens (1) Velence (1) Visovac (1) Volksgarten (1) Volkswagen (1) Városháza (1) Vígszínház (1) Walter B. Basset (1) Wiener Riesenrad (1) Willendorfi Vénusz (1) Winnetou (1) Ybl Miklós (1) Zsolnay (1) ablak (1) ajtó (1) angyal (1) asztal (1) azúr (1) belső (1) belváros (1) bevehetetlen (1) bogár (1) brodett (1) báró (1) csendes (1) cserép (1) csónak (1) csónakház (1) darumadár (1) demokrácia (1) dán (1) díszlet (1) díszítőfestés (1) eklektika (1) eklektikus (1) evangélikus (1) falu (1) falusi (1) fehér (1) felújítás (1) ferences (1) folyó (1) földrengés (1) fül (1) galéria (1) gladiátor (1) grillezés (1) gótikus (1) hajó (1) hajókirándulás (1) historizáló (1) hol járunk (1) hold (1) homlokzat (1) homokos (1) horror (1) hotel (1) hőerőmű (1) idézet (1) imaterem (1) kapu (1) katedrális (1) kegyes iskola (1) kegytárgy (1) keresztelőkápolna (1) kilátás (1) kollégium (1) kolostor (1) kortárs (1) kulturális (1) kultúrpalota (1) kémény (1) könyvtár (1) köztársasági elnök (1) lakóépületet (1) luzzu (1) lámpa (1) lámpás (1) magyaros (1) minaret (1) modern (1) mozi (1) műemlék (1) napernyők (1) nappali (1) nemzetiszín (1) neogót (1) neogótikus (1) neoreneszánsz (1) november (1) orgona (1) ornamentika (1) oroszlán (1) országgyűlés (1) oszlop (1) panorámakerék (1) park (1) peka (1) piarista rend (1) piariták (1) polgárok (1) polikróm (1) polikrómia (1) posta (1) prsut (1) próféta (1) római (1) sgraffito (1) shopping (1) sikátor (1) steak (1) strand (1) szecesszió (1) szikla (1) sziluett (1) szobrászat (1) szék (1) színes (1) szükőkút (1) születésnap (1) szőnyeg (1) sör (1) sütés (1) tenger (1) természet (1) trilógia (1) tóra (1) tüköződés (1) vadállat (1) vestibulum (1) világörökség (1) virsli (1) virágos (1) vásárlás (1) víz (1) víztükör (1) zarándoklat (1) zöld (1) Ádám (1) Éva (1) éjszaka (1) építész (1) építészet (1) étel (1) évforduló (1) öböl (1) önkéntes (1) őrtorony (1) ősz (1)

Magamról

Utazási magazinok és szaklapok munkatársaként évekig fotóztam hazai és idegen tájakat. Ma már kommunikációs szakemberként dolgozom, de a fotóimat nem szeretném a fiókoknak tartogatni, ha másokat is elrepíthetek velük a világ egy-egy tájára.